A régi, jó öreg magyar mondás úgy tartja, hogy mindent csak elkezdeni nehéz. Ha érzed, hogy mit kell tenned - hát tedd. És ha elbizonytalanodnál, akkor véletlenül se nézz hátra. 

Gyerekkorom óta szeretek írni. Valahányszor megbántottak, rossz jegyet kaptam, nem nézett rám a fiú, aki után epekedtem, vagy kisebb - nagyobb balhé volt otthon, én felmenekültem a padlásszobámba, előbányásztam a titkos naplómat a fiók mélyéről és könnyek között teleírtam mindent a bánatommal. Az örömömet sosem vetettem papírra. Soha. Kizárólag azt, ha valami sérelem ért. Ez a jó szokásom végigkísérte a középiskolás éveimet is. Valahányszor fájt, én leírtam. Képzelt levelet, elbocsátó szép üzenetet, dühös csapongásokat - ami éppen jött. Nem tudom, hogy miért. Egyszerűen úgy éreztem, hogyha papírra vetem mindazt, ami belül emészt, az segít rajtam és ezáltal megkönnyebbülök.

... így is történt. 

Azóta évek teltek el, de a ez a jó szokásom továbbra is megmaradt. Bár nem kérte senki, de időnként szinte kényszert éreztem, hogy írjak, és lehetőség szerint kiadjak magamból mindent, ami bennem rekedt. Hála az ezotérikus tanoknak, mostanra már tudom, hogy ez is egyfajta megtisztulási eszköz. A pszichológia egy ága, ami segít az önismeretben, és segít, hogy feldolgozzuk a körülöttünk lévő történéseket. Lehetőséget ad, hogy az ember időnként felszínre hozza azt, amit nehéz kimondani. Mert írni mindig könnyebb.

Így hát éljen a 21.század, az online kommunikáció teljes tárháza és persze a fák - akiket ezúton szeretnék megkímélni a kéretlen tintától. 

Blogra fel!