Igaz szerelem és happy end

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos nemzedék. Egy nemzedék, amelyből mi, lányok, romantikus meséken nőttünk fel. Olyan meséken, amelyekben bármi megtörténhetett. A hercegek – azért, hogy elnyerjék életük szerelmének kezét – megállíthatatlanul vágtáztak át királyságokon és végtelen erdőkön. És miközben ledózeroltak egy-két rózsabokrot, égig érő paszulyokat, ha a szükség úgy kívánta, még néhány sárkányt is megöltek, persze puszta kézzel. Nem állhatta útjukat se vihar, se szél. Még a gonosz boszorkány haragja sem. Ezekben a mesékben a hercegek bármire képesek voltak az igaz szerelemért. És mi, balga Lányok elhittük, hogy ha felnövünk, ez velünk is PONTOSAN ÍGY történik majd.

És amíg mi, Lányok meséken ábrándoztunk, Ti, Fiúk, egy másik szobában képregényeket olvasgattatok. Szuperhősökről, bátor tettekről, földöntúli erőkről és fölülmúlhatatlan képességekről. Olyan szereplőkről, akiket tudatosan vagy tudat alatt, de példaképekké statuáltatok. Mert a szuperhősök nem féltek semmitől, halhatatlanok voltak és legyőzhetetlenek. És ha ez nem lenne elég érv az idealizáláshoz: nekik jutottak a legjobb csajok is. Akik legalább olyan kulcsfontosságú szereplői voltak a képregényeknek, mint az ellenség. Nők,akiket bármikor, bárhonnan meg akartak menteni, minden áron. Akkor is, ha közben egy fél világ pusztult el. És Ti, Fiúk, titkon reméltétek, hogy ha szupererő nem is, de egy ilyen csaj egy napon nektek is kijut majd.

Szóval ezek lennénk mi. Az időközben felnőtt 30-as generáció. 2015-öt írunk. Adott egy jó adag magányos férfi és nő. Egy generáció, ahol titkon mindenki a hercegét/hercegnőjét keresi. Tinderen, szórakozóhelyen, úton, útfélen, de leginkább otthon. Már senki nem megy sehova. Sőt, minimalizálja az erőfeszítéseket is. A lányok egyik fele továbbra is az igaz szerelmet keresi, és közben cölibátusba vonul. Az élelmesebb másik oldal pedig beéri az eseti jelentkezőkkel, akiknek azonnal odadobja magát – egy esetleges kapcsolat reményében. (És van a harmadik verzió, aki egyszerűen csak szeret szexelni.) A hercegek pedig teljesen össze vannak zavarodva ebben a katyvaszban, ezért maradnak a kalandoknál, mert az veszélytelen. Mert így senki nem bánthatja Őket. Védik a szívüket, amely a 30 év alatt egyszer – hála egy rossz döntésnek - már biztosan összetört. Mert a szuperhősökkel ellentétben a férfiak igenis sérülékenyek. És már el sem merik hinni, hogy létezik még olyan nő ezen a bolygón, aki képes eltüntetni azt a bizonyos heget. Újabbra pedig nem vágynak. Ezért hát jöjjön valami kötelezettségektől mentes dolog. De ha valami oknál fogva mégsem kalandra vadásznak, akkor tutira kapcsolatban vannak. De nem ám amolyan trúlav szintű, eget földet rengető kapcsolatban, hanem egy igazán kommersz,kompromisszumosban. Még hozzá egy olyan nővel, akit biztos, hogy nem mentenének ki egy összedűlő ház alól. Max embertársi szeretetből, de hogy a hétszögletű kerekerdőt nem lovagolnák át érte, az holt biztos. Mert ezek a barátnők csak úgy vannak. Mint egy oldaltáska. Vagy, hogy stílusos legyek: mint egy nyeregtáska. Ha már hősökről és lovagokról beszélünk. Hiszen egy valamire való pasinak egy bizonyos kor felett már dukál egy kapcsolat. Nincs hercegnő? Üsse kavcsi, jó lesz az első szembejövő leányzó is. És itt vannak a társat kereső hölgyek. A nők, akik egyedülállóként próbálnak meg férfi, de főként kettős szerepben tetszelegni. Dolgoznak, karriert építenek, és ellátják magukat. Szabadidejükben pedig igyekeznek eldönteni, hogy vajon mit kellene tenniük ahhoz, hogy végre nekik is kijusson egy normális párkapcsolat, ami már nagyon kijár. Amikor a barátnők kifogynak a válaszokból, végiglátogatják a kineziológus-asztrológus-pszichológus triót. Az ezo csomag megvétele után pasi még mindig sehol. A kétségbeesés viszont annál inkább jelen van. Mert, sajnos, a villanykörte nem csavarja be magát. A több kg-os ásványvizes palackok sem kúsznak fel maguktól a lépcsőn. A főbérlő pedig nem éri be egy mosollyal, ha ki kell fizetni a lakbért. (Mással lehet, de azt inkább hagyjuk.) Szóval, robotolni kell. És helyt állni. Helyt állni, egyedül. És miközben mind a két oldalon zajlik a dráma, a nők egyre kiábrándultabban és egyre agresszívebben próbálkoznak. Már Ők lovagolnak át a kerekerdőn, Ők írják a végeláthatatlan szerelmes e-maileket, a pasik pedig eközben ülnek a kis tornyukban (a kompromisszumos menyecskével) és közben a hercegnőiken morfondíroznak. Vagyis leginkább az űrön, ami bennük tátong. És tán maguk sem értik, miért történik mindez, hogy jutottak idáig. Vajon a szuperhősök is magányosak egy szupercsajjal a karjukon?

És hogy mi lesz a vége? Bízzunk benne, hogy nem ez. Hanem valami egészen más. Hogy a gyermeki énünk még ott lapul valahol mélyen legbelül. Hogy az a kislány és kisfiú, akik még hisznek a csodákban egyszer csak felébrednek és lépéseket tesznek. Elindulnak, várnak – ki-ki azt, amire vágyik, amit a kegyes istenek talán neki rendeltek. És a sok csalódás után újra hinni fognak abban, hogy életük szerelme igenis ott vár még rájuk valahol.