Amikor úgy érzed, hogy az életed sokadjára siklik ki a lábad alól és magad sem tudod, hogy az út, amin jársz, valóban helyes-e: bárkinek hiszel, aki megpróbál terelgetni valamerre. Hallgatsz a barátokra, odafigyelsz a szüleidre, az Öcsédre/Nővéredre, Unokatestvéredre, Nagymamádra, Nagypapádra, szinte minden körülötted levő ember karattyolására. Meghallgatod az idegeneket, ha a buszon, villamoson, metrón melléd tévednek és a saját motyogásuk közben Téged is betalálnak egy-két nagy igazsággal. Mi több, még pénzt is adsz nekik a jó tanácsért cserébe, ha kérnek. Türelmesebb vagy és törődőbb. És közben folyamatosan azon gondolkozol, hogy a város lassult le egy kicsit, vagy Te magad.

Jeleket keresel mindenhol. Valami kis reménysugarat, ami megmutatja az utat, hogy merre haladj tovább. Egy pislákoló fénynyalábot, ami jelzi, hogy "erre, erre van, Kedvesem, itt van a jövőd, erre gyere" Mert nem akarsz újra vakvágányra menni. Nem akarsz megint belefutni egy hülye munkába, egy rossz kapcsolatba, egy szipojozó barátságba, és pocsék döntések sorozatába. Olyat szeretnél, amiben önmagad lehetsz, amiben ragyogsz, amiben Te magad vagy a két lábon járó energiabomba. Valami olyasmit, ami feltölt. Ami igazán Te vagy!

Ennek reményében, mivel az utcatáblákból hosszas megfigyelés után sem sikerült kiolvasnom a jövendőmet, tegnap meglátogattam egy javasasszonyt. Fogalmam sincs, hogy mi a jó kifejezés a foglalkozására, lehet, hogy nem pont a javasasszony. Karmalátó... talán, de sajnos nem adott névjegykártyát, így ennél részletesebb információval nem szolgálhatok. Két évvel ezelőtt hallottam róla először. Az egyik barátnőm járt nála és heteken át áradozott arról, hogy milyen szuper. Akkoriban még jóval szkeptikusabban voltam, így különösebben nem is izgatott fel a dolog. Azóta eltelt időben már 4-5 közös barátnőnk is tiszteletét tette nála és ezekből a szimpla ott töltött 1 órákból érdekesebbnél érdekesebb sztorik kerekedtek ki. Volt, akire a látogatást követően, (9 magányos év után!I végre rátalált a nagy szerelem; volt aki egy 4 éves se veled-se nélküled kapcsolatot zárt le, és olyan is akadt, aki egyszerűen csak nagyon jól lett. Egy biztos: a javasasszonynál tett vizit után mindenkinek kibontakozott a saját története és nekem mindegyiket volt szerencsém végighallgatni. A legfrissebbet egészen konkrétan múlt szerdán mesélte el egy barátnőm. Így ezt már intő jelnek vettem és másnap délben már le is egyeztettem a hölggyel egy találkát.

Fogalmam sem volt, hogy mi vár majd rám..., de most, hogy ott jártam sem igazán tudnám elmondani, hogy mi történt pontosan.... Egy órát üldögéltem nála, és bár fizikailag mindvégig ketten voltunk a szobában, de úgy éreztem magam, mintha minimum 10 ember venne körbe. A lány végig beszélt. Javarészt nem hozzám, de hogy kihez, azt azóta sem tudom... Angyalokhoz, állítása szerint... Annak, aki életében nem volt még ilyen szituációban, bizonyára kisebb sokkot okozna az ottlét. Sőt, bizonyára akadnak olyanok is, akik kóklernek tartanák a nőt, az egész mizériát pedig felesleges pénzköltésnek, időpocsékolásnak. Szerencsére vagy sajnos, én nem vagyok ennyire földhözragadt. Nekem elég volt 3 - 4 olyan dolgot kimondania, (amit biztosan nem tudhatott senkitől, nem olvashatott a facebook profilomon, a neten, vagy kérdezhetett meg az előtte ott járt barátoktól), hogy higgyek neki. Így hát csak figyeltem és figyeltem, és egy idő után azon kaptam magam, hogy elfelejtetek levegőt venni. Az egy óra elteltével úgy éreztem magam, mint aki végig egy kályha mellett ült. Forró volt minden porcikám és szinte izzottam. Majd ezt követően úgy távoztam tőle, mint akit leitattk. Csak vigyorogni bírtam és szinte repkedve baktattam a hazafelé tartó úton. (És ha bárki kétkedne, akkor jelzem, hogy nem ittam, nem ettem semmit, és gyanús füstölők sem égtek a szobában, amíg ott voltam) 

Közvetlenül az ott tett látogatás után, ebben a felajzott hangulatban "kellett"  beugranom a volt cégemhez. (Hogy megszerezzem a hiányzó vackokat és az imádnivaló munkaügyes néni hasfájásait orvosolni tudjam) De még ez sem zavart. Csattogtam az esőben vigyorogva, mint aki beszívott. Totál elázva értem az épülethez, úgyhogy beugrottam a mosdóba rendbe szedni magam. Szerencsére annyira jókedvem volt, hogy még az sem zavart, hogy nézek ki. Beszálltam a liftbe és szinte repkedve érkeztem az ajtóhoz. Ahogy belibbentem a bejáraton, az első, akit megpillantottam természetesen Ő volt... Ücsörgött a helyén és szokás szerint megint nagyon bele volt mélyülve valamibe. A másodperc tört része alatt zajlott minden, de mégis pont elég volt arra, hogy újra szemügyre vegyem... Hihetetlen, hogy hogyan tud így hatni rám valaki. Megláttam és azt éreztem, hogy most leülök ide és addig nem megyek sehova, amíg nem jön Ő is velem. Bár megfogadtam, hogy nem leszek kedves hozzá, sőt, leginkább kimért leszek - de nem ment. Alighogy észrevett, máris fülig ért a szája, én meg persze reakció gyanánt azonnal elolvadtam. (A jósnő a lelkemre kötötte, hogy legyek vele cuki)  "Gyere, gyere, csüccsenj le" - invitált a szobája felé és közben zavart mosollyal a mellette levő székre mutogatott "Édes vagy, de nem maradok sokáig" - válaszoltam ... magam is meglepődtem, hogy milyen kedvesen. Tévedtem. Ezek után kezdetét vette a világ leglassúbb ügyintézése. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt töltöttem ott, de 10 percnél többet, az tuti. Elvette tőlem a papírokat és közben folyamatosan fel - fel nézett, én meg csak vigyorogni tudtam. Bizonyára nem nagyon tudta hova tenni a helyzetet, mert ilyen (beszívott jósnő utáni) állapotban még aligha látott. Csak néztem, ahogy a papírjaimmal szöszmöszöl, mint valami lassított felvétel és közben azon járt az agyam, amit a javasasszony mondott. Ettől persze még jobb kedvem lett. Neki meg valószínűleg tőlem. Amíg a  papírjaimmal szórakozott  (ami normál esetben 2 másodpercet vett volna igénybe) a világ összes kérdését rám zúdította. Hol voltam, hova megyek, mi újság mostanság, mi van a munkával, stb. De én alig hallottam. Csak néztem Őt...  ahogy engem néz és közben édesen mosolyog. Végigsiklott a tekintetem a nyakán, a tökéletesre vasalt ingén és közben azon agyaltam, hogy milyen szívesen szedném le róla megint. Biztos az arcomra volt írva, hogy mit gondolok, mert egy pillanatra zavarba jött. "Ne haragudj a kellemetlenségekért, hogy ennyit bénázunk ezekkel" - nézett rám hosszan, miközben az ez idő alatt elkészült paksamétát pakolgatta. "Ugyan, de legalább megvan végre, és nem kell többet fárasztanom Titeket" - mosolyogtam. "Ne viccelj.... Mindig örülünk, ha jössz...Szívesen látott vendég vagy" - nézett rám ismét ugyanazzal a zavart mosollyal és közben a kezem felé nyújtotta az iratokat. Nem tudom, hogy esett - e valaha ilyen nehezemre, hogy hálám jeléül és egyben búcsúzóul nem csókolhatom, vagy ölelgethetem meg. Már épp kezdtem hátrálni az ajtó felé, amikor egy volt kolléganőm hirtelen megszólított. Így hát gyorsan elmakogtam neki egy "Nagyon köszönöm-öt és egy Akkorénmegyeket-et", miközben a lány már mondta is nekem a magáét. A szemem sarkából még láttam, hogy néz és fél füllel még a hangját is hallottam, de azt éreztem, hogy jobb, ha nem fordulok meg és minél gyorsabban megyek.

Ahogy kiértem az udvarra, az eső még mindig szakadt, de ezúttal még az sem érdekelt. Micsoda változások pár hét alatt... Amikor utoljára itt jártam, sírva jöttem ki. Most pedig... Egy percig sem éreztem magam csalódottnak, hogy vagy szomorúnak. Ellenkezőleg. Energikusabbnak, mint valaha. Mint aki lerakott egy nagy követ a válláról. Hirtelen olyan távolinak tűnt az egész céges mizéria, mintha soha nem is lett volna. Mintha soha nem jártam volna ide tárgyalni, mintha soha nem lett volna ez az épület, benne az összes emberrel az életem. Ez egyszer nem aggódtam amiatt sem, hogy látom e Őt még valaha az életben. Ha valamiért, hát ezért megérte a mai javasasszonynál tett szeánsz. Hogy ezúttal - és egyben utoljára - így távozhassak.