Fájdogál a fejem és egy lájtosabb cukormérgezésen is túl vagyok ma. Lehet, hogy a naptárban vasárnap van, de nálam kb kedd. Vagy hétfő. De nem vasárnap, az biztos. Vasárnapnak ugyanis az emberek pihennek. De én reggel 8tól fél órával ezelőttig dolgoztam. Igaz, "csak itthon", de akkoris. Szóval engem ezúttal még a vasárnap szele sem érintett meg. A feelingje pedig még annyira sem. Sőt, olyan messzire került el ez az egész sztori, hogy lehet, hogy most azt érzem, hogy soha nem is volt vasárnapom. Azt sem tudom, hogy mi az a vasárnap. Fáradt vagyok? Aha...Nagyon.

Holnapra össze kell állítanom egy prezentációt (sok-sok és még annál is több slide-al) és valahogy kimaradt ma minden, amit hétvége címszó alá pakolhatnánk. Vagy, ami egy normál hétvége zárásaként megállná a helyét. Értem ez alatt a normális étkezést, például. Húslevesről fantáziáltam, de sajnos nem sikerült bevonzani. Második fogás kapcsán még a képzeletemnek sem volt ideje beindulni, mivel annyira ütöttem vertem ma azt a szegény céges laptopot, hogy ez elvonta minden energiámat. A koncentrált figyelem fenntartása, és a leeső cukorszintem visszarántása miatt viszont becsúszott néhány csokis muffin. Ez volt a kisebbik gond. A kedves barátnőim készséges tanácsainak hála viszont a hűtőmben lapuló ciderszerűség is elfogyott, (mondván, ha nem tudsz koncentrálni "igyál valamit!") amitől most másnapos tüneteket produkálok. Szerencse, hogy nem bírom az alkoholt, így legalább nem érzek késztetést arra, hogy sűrűn igyak. Még néhány prezi és csusszannék bele az alkoholizmusba, hogy öröm lenne nézni. Szegény cider is alig volt 4%, de úgy éreztem magam tőle, mint aki legalábbis több felesen túl van. Valószínűleg a felspanolt ppt gyártó állapot és az alkohol nem túl jó kombó, arról nem is szólva, hogy az esti forró fürdő, amiből az imént másztam ki, kifejezetten szar ötlet volt. Ezt mondjuk még egy évekkel ezelőtti "jacuzzizunk részegen" sztori után megtanulhattam volna egy életre, de sajnos nem az eszemért szeretnek. (főleg nem hétvégén) Szóval kimaradt a tisztességes ebéd. Méghozzá azért, mert ahhoz, hogy rendeljek, nem volt elégséges mennyiségű bőr az arcomon. Anyukámtól ugyanis azt tanultam, hogy egy nőnek  főznie illik. Pláne hétvégén. Budapesti élet ide vagy oda, topmanageri lét amoda - a tradícionális dolgokhoz kőkeményen tartom magam. Szegény szüleim annyi energiát invesztáltak a nevelésembe, biztos fájna nekik, ha tudnák, hogy kárba veszett minden törekvésük. Egyszóval nem rendeltem, helyette nagyjából éhen haltam ma. Hétvégén mindig szánok arra időt, hogy "lecsengjek". Ilyenkor elmegyek a csarnokba, a helyi termelőnénik - termelőbácsik friss portékájából felvásárolok mindent, ami szimpi. Hazaballagok. Útközben élvezem a napsütést (szerencsére ebben volt bőven mostanság), és azt, hogy élek. Giccesen hangzik, de ezek azok a reggelek, amelyeket mindennél jobban imádok. Annyira idilliek, tökéletesek egy hosszú hét után. Hazasétálok, gyors takarítás és már rotyoghat is az ebéd. Ezek amolyan megszokott dolgok, amelyeket nem szeretnék kihagyni a hétvégémből. A vasárnapi zárva tartás sem tudta felborítani ezt a megszokott ritmust, úgyhogy bízom benne, hogy másnak sem sikerül. Azaz de. A nyomorult munkának. A munkának, amitől napok óta (sőt, - hetek óta) ver a víz. Rájöttem ugyanis, hogy egykét napot leszámítva, nem rajongok érte. Bírom a főnökeimet, bírom a kollégáimat (természetesen nem mindet) de azért, amit csinálok... azért nem különösebben rajongok. Tűnhet panaszkodásnak, de közel sem az. A mai világban már annyira hangsúlyos az, hogy az ember ne süppedjen bele a hétköznapokba. Ne elégedjen meg azzal, hogy csak a hobbijába lehet szerelmes. Éljen úgy, hogy a munkája a hobbija. Na, nálam ez egyelőre még hibádzik. És ahogy telnek - múlnak az évek, úgy érzem azt, hogy ezzel a területtel igenis érdemes lenne foglalkoznom. És foglalkozom is, csak valahol azt érzem, hogy koromnak megfelelően leginkább a GYES adna erre megoldást. Az például kirángatna a monoton hétköznapok alól és ezzel máris két legyet ütnék egy csapásra. Bár ettől még úgy érzem, hogy kicsit távol vagyok, de ez valóban egy idillikus váltás lenne. Ehhez mondjuk még hibádzik egy férfi, aki tőlem akar gyereket. :D De semmi gond. A lényeg az optimizmus. Hú, de le van tompulva az agyam. Lehet, hogy jobb lesz, ha bedőlök az ágyba és mára már lezárom a gépet. Reggel 8-től este 11ig ülni valami előtt, ami nem társasági asztal elég gáz. 

Gáz vagyok? Igen. Kicsit...