Nem is meséltem, hogy az elmúlt hetekben (mielőtt újra a munka frontjára léptem) átestem egy teljes életmódváltáson is. Még a két munkahely közötti állapotban kezdtem neki a projektnek, mivel egyre többször voltam rosszul. Akinek valaha volt már migrénje, az pontosan tudja, hogy ez a típusú fájdalom az, amit egyszer is nehéz elviselni...nemhogy sűrűbben. Úgyhogy a két hetente bejelentkező ádáz fájdalmak után úgy éreztem, hogy itt az idő cselekedni. Nem normális, hogy random módon attól kell rettegnem, hogy melyik este tör rám a frász ... és mikor virrasztok át több órát egy rohadt fejfájás miatt. Szóval döntöttem. Most vagy soha. Jön a tavasz, én épp munka nélkül, hát mikor máskor futnék neki egy ilyen szigorú diétának, mint most, amikor relatíve ráérek magammal foglalkozni. Szóval elhatároztam, hogy az edzések mellé egy teljes étrendváltást beiktatok.

Mindig irigyeltem azoknak a kitartását, akik meg bírták állni, hogy ne tömjék tele magukat mindenféle édességgel. Nekem ez soha az életbe nem ment. Ha valami bajom volt, ideges voltam, szomorú, vagy feszült, garantáltan a csoki-fagyi-süti-ropi-kóla és társai kombókhoz fordultam. Aztán persze jöttek a kisebb, majd nagyobb jelek... De hiába figyelmeztettek, hogy nem jó az irány, nem foglalkoztam vele. (az ember imádja a szőnyeg alá söpörni a problémákat és a 21. századi - fájdalomcsillapítókkal tele tömött reklámok világában - képes azt hinni, hogy a fájdalom és az állandó rosszullét tök normális jelenségek. Pedig egyáltalán nem. Miért is kellene pocsékul lenni?) Egy-két ismerősöm,  - hasonló tünetek után, orvosi előírásra - már megpróbálkozott a cukormentes, tejmentes, gluténmentes étkezéssel és állításuk szerint minden bajuk-bánatuk elmúlt. Így több napi guglézás után nekem is erre esett a választásom. Hiszen ha már csinálom, csináljam rendesen. Ne csak egy-két dolgot mellőzünk, az túl könnyű lenne: Dobjunk ki mindent!

Az első pár nap nem volt egy leányálom, de fel voltam készülve rá. Szerencsére itthon voltam és így könnyebb volt átvészelni a méregtelenítést (hányingert, szédülést, és az ehhez hasonló izgalmakat...) De aztán az x napi kínlódás után a 7-8. nap környékére valami megváltozott. Nem tudom, hogy milyen elemi erő szállt meg, de elmúlt a gyengeség érzet és a fáradtság és azóta valahogy nem érzem áldozatnak ezt az egészet. Amíg nem dolgoztam, addig még könnyebb volt betartani, de most sem vészes. Mióta újra a munka frontjára tévedtem, azóta is naponta főzök. Muszáj, ha nem akarok éhen halni. Az éttermek zöme ugyanis még most sem tudja elképzelni a főzeléket tej nélkül. a levesekben ott ólálkodik a a tészta és a cukormentes édesség, mint olyan nem igazán szerepel az étlapon. Szóval főzőcskézek és lassan kezd normálissá válni ez az egész életvitel. Reggel legyártok egy adag zablisztes, teljes kiörlésű vagy egyéb alternatív megoldású muffint. Azzal elvagyok, ha megkívánom az "édességet". A kenyeret már egy ideje mellőzöm. Nem szándékosan, de valahogy elmaradt. Nem mondom, hogy nincs olyan nap, hogy a boltban állva nem rángatnám ki az előttem álló kezéből a kakaós csigát, de ilyenkor csak felidézem, hogy mennyire durvák voltak a rosszullétek és már le is nyugszom.

Egyébként meg nem is tudom, hogy minek járok még ábécébe. (a zöldségeket és a húsokat a csarnokban vásárolom, a hajdinát és társait pedig bio boltokban) A diabetikus szekció kivételével alig van olyan, amit egy hétköznapi boltban megvehetek.  2,5 hónap alatt konkrétan 2 terméket találtam. A Gullon nevű márka forgalmazásban két keksz. (ha épp nincs a közelemben más ennivaló kevésnek bizonyul a zöldség-gyümölcs) Amiben ugyanis nincs cukor, abban ugyanis van búzaliszt, vagy tejpor. De hogy a 3ból az egyik biztos az összetevők között bújkál, az tuti. A cukor meg egyszerűen döbbenet, hogy szinte mindenben alkotóanyag. Nem is értem, hogy mit keres bizonyos ételekben... mintha szándékosan arra menne rá a gyártó, hogy a földön élő embereket diabéteszessé tegye. Ha ilyen szemmel mész be egy üzletbe, akkor hirtelen gyilkos méreggé változik minden és magad is ledöbbensz, hogy konkrétan hihetetlen, hogy mind ezen élünk.

Arról nem szólva, hogy cukormentesség ide vagy oda - de a desszertről így sem akar az ember lemondani. Valamelyik hétvégén a Kopaszi gáton voltunk egy barátommal és az ott lévő 2 cukrászdából egyikben sem árultak diabetikus fagyit. Fel nem foghatom, hogy miért. A cukorbeteg embereknek éhen kell halni? Aki glutén vagy laktózérzékeny az felejtse el a fagyit? Ez vonatkozik az egyik legrégibb magyar cukrászdánkra is. Az ember azt várná, hogyha betéved oda, akkor legalább egyetlen egy ízvilágú süti és egy fagyi ott lapul a hűtőpultban, amit azonnal magába tömhet. De neeem :) néznek rád nagy szemekkel és nem értik, hogy miért nem jó neked a cukros változat. Nem értem. Már csak azért sem, mert tengernyi könyv kerül napvilágra ezekről az újhullámú 21. századi étkezési formákról. Hódít a paleo őrület, a nyers diéta, mindenki vagy laktózmentesen, vagy gluténmentesen, vagy cukormentesen él... Miért zárják ki a lakosság egy jelentős részét a vásárlóközönségből? Pedig nem igényelne nagy érvágást. Csak a 12 fagyiból egyet, amelyik egyiket sem tartalmazza. Ez nagy elvárás? Nem hinném. Vannak olyan helyek, ahol ez alap. (szóval itt is: tisztelet a kivételnek)

Nade mindegy. Ki vagyok én, hogy bíráljak. Én választottam ezt az életvitelt, úgyhogy így jártam. Még szerencse, hogy kellő leleményességgel és viszonylag normális anyagi körülményekkel áldott meg a sors, így be tudok szerezni mindent, amit kitalálok magamnak. De ha valaki éppen azon gondolkodik, hogy kipróbálja, azt csak biztatni tudom. Már az első pár hét után érezni fogja a változást és ez erőt ad majd neki a továbbiakhoz.