"Azt hiszem, ha az ember őszintén megvallja, hogy mit akar az élettől, akkor azt az élet többnyire meg is adja" - Így jártam Anyátokkal c. film -
Gyerekkorom óta imádom a filmeket. Mindig is nagy hatással voltak rám. Ha valaki most arra kérne, hogy soroljam fel a kedvenceimet, bizonyára nehéz helyzetben lennék. Az elmúlt húsz évben rengeteg alkotást láttam és bár még mindig hiányoznak nagy klasszikusok a palettáról (A Keresztapa trilógiát például sokadszori nekifutásra sem sikerült végignéznem) reményeim szerint szép lassan utolérem magam.
A mai napig képes vagyok több ezer forintot elkölteni egy mozira, ha éppen olyan trailerrel találkozom, ami magával ragad. Természetesen a romantikus filmek a kedvenceim, de egy jó thrillerért is szívesen leheveredem a kanapé elé (na persze, nem egyedül)
Még az sem zavart soha, hogy a mozi világát egy tökéletes agymosásnak tartom. Ebben természetesen Apukám is közrejátszik. Ő ugyanis sikeresen belénk táplálta anno, gyerekként, hogy minden, ami a „dobozból” jön, hazugság. A mai napig nagyon mérges tud lenni, ha a családi beszélgetéseket filmnézésre cseréljük. Régen lázadtam az ilyesmiért, de mostanában egyre többször adok neki igazat.
Mindenesetre egy másfél órás film agyra gyakorolt hatása biztosan megérne egy pszichológiai kutatást. Mondd meg a kedvenc filmed, és elárulom, hogy ki vagy. Játszott már ilyet valaki? Valószínűleg több minden derülhet ki így az első randin, mint azzal, ha az illető eléd tol egy kompletten megszerkesztett önéletrajzot.
Az én egyik nagy kedvencem: A szerelem sokadik látásra c. 2006-os amerikai, hát... nevezzük nevén: tinivígjáték. Mondanom sem kell: olyan sokszor láttam, hogy bármelyik szereplőt meg tudnám személyesíteni - szövegkönyv és súgógép nélkül is. Ashton Kutcher mandulavágású szemeitől bizonyára még mindig kevesebb lány esik izgalomba, mint Brad Pitt sűrű szöszke (bár így - túl az 50-en, inkább őszes) fürtjei láttán, de ez sosem szegte kedvemet attól, hogy újra és újra megnézzem. Nem csak Ashton, Amanda Peet is imádnivalót alakít a vásznon ebben a komédiában. Az egész film úgy tündéri, ahogy van! Aki még sosem látta, annak mindenképpen csak ajánlani tudom. Egy könnyed vasárnap délutáni, vagy esti 102 perces kikapcsolódást ígér (és garantál is).
Legalább 8 éve megvan már a DVD, de azt azóta sem tudom eldönteni, hogy a sors jópofa fintora vagy puszta véletlen, hogy az életemre is sikerült áttelepíteni a vásznon lévő eseményeket. Egy ideig sokat gondolkodtam rajta, hogy ez vajon egy banális egybeesés, vagy tényleg én vonzottam be ezeket a történéseket? Netalántán annyiszor vizualizáltam egy-egy mozidélután folyamán a jeleneteket és kívántam fennhangon, hogy „Bárcsak nekem is jutna egy ilyen igazi se veled, se nélküled viszony” hogy a sors megszánt és megdobott eggyel? Neagyisten éppen azért talált meg pont ez a film, mert felsőbb énem már jó előre tudta, hogy látnom kell? Hogy pislákoló gyertyaként tudjon funkcionálni egy lekapcsolt villanyokkal teli helyiségben? (igen, ez a csodás metafóra akart lenni a szerelmi életem) Ez sajnos egyelőre még nem derült ki, mint ahogy az sem, hogy az én történetemnek milyen véget szán a sors. Happy end lesz? Vagy egy 100-as zsebkendőt telefújó dráma? Így, a 30xen túl már kevésbé vagyok naív romantikus lélek, de még mindig bizakodom, hogy az előbbi.
Mindig is jobban csíptem a vígjátékokat.
